Szombaton délután 3-5-ig Top 50, ahol a hét legjobb 50 igazi mai slágerei szólnak Györke Attis irányításával. Rádiós pályafutását Tatabányán... Király Tamás A Rádió 1-en szombattól keddig, éjszakánként Király Tamás hozza el az igazi mai slágereket és a hét legérdekesebb híreit. Vasárnap délelőtt pedig 11-től este 8-ig pörgeti az igazi mai slágereket. 6 évesen kezdett Szegeden rádiózni és tévézni,... Kiss Márti Rádió 1 hétvége Kiss Mártival, minden szombaton és vasárnap 8-tól 12-ig! Molnár Balázs A szegedi éter, illetve a szegedi szórakozóhelyek állandó szereplője Molnár Balázs a hét minden napján hajnalban, illetve 12 és 14 óra között játssza az igazi mai slágereket. Radio 1 Kivansagmusor "Zene és szavak" – akár ezzel a mottóval is lehetne jellemezni Gergő életét és munkásságát. Rádiós karrierjét 1997-ben kezdte, a műsorvezetés mellett zenei vezetőként is dolgozott, nemcsak rádióknál, hanem televízióknál is. A rádiózás mellett a másik... Rádió 1 Livemix Lotfi Begi és Juhász Gergő minden hétköznap délután 5-6-ig várja a Rádió 1 hallgatóit.
A Rádió 1 szegedi adása. Kontakter Internet Side: Adresse: 6721 Szeged, Felső Tisza-part 19-20. Telefon: +36705879879 E-mail:
18:11 Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével, gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szereket hirdettek és reklámoztak vele 2022, július 13. 10:23 Részegen, illegális fegyverrel lövöldözött egy Szeged melletti fickó 2022, július 13. 08:40 Szegedi büszkeség: Régió kiváló fagyija díjas lett a REÖK Kézműves Cukrászda tökmag-málna kompozíciója 2022, július 12. 21:01 Szegedi Pletykák: katások, mi lesz veletek? – A Rákóczi téren demonstrálókat kérdeztük 2022, július 12. 19:03 "Szívmelengető volt látni, ahogy Olaszországban együtt táncol az orosz és az ukrán léggömbművész" – Csatai Gergő, szegedi Guinness-rekorder lufihajtogató eddigi legrangosabb elismeréséről mesél 2022, július 12. 15:06 Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek az emberiség eddigi legjobb és legnagyobb űrteleszkópjára, a James Webb-re 2022, július 12. 13:06 Amikor a karitatív nevelési minta megtérül: bohócdoktor robottal taroltak a szegedi lányok a World Robot Olympiad versenyen 2022, július 12.
Adatvédelmi áttekintés Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Mint azt az NMHH Kommunikációs Igazgatósága szerdai, néhány perccel ezelőtti közleményében tudatta a, a Médiatanács e heti ülésén elvégezte a Budapest 92, 9 MHz körzeti vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőség közösségi jellegű használatára kiírt újbóli pályázati eljárásban benyújtott pályázati ajánlatok alaki vizsgálatát, és mindkét pályázót, azaz a Közösségi Rádiózásért Egyesületet ( Spirit FM) és a Klubrádió Zrt. -t is pályázati nyilvántartásba vette. Azaz míg korábban az előző pályázatnál mindkét pályázót kizárta a grémium hibás pályázatra hivatkozva, ezúttal mindkét pályázó továbbjutott a pályázat tartalmi kiértékelési körébe. A tartalmi kiértékelés, ami kvázi a következő forduló, ezután következik majd, akkor dől el, hogy le kell-e kapcsolni a Spirit FM-et a Budapest FM 92, 9 MHz frekvenciáról, és át kell-e adnia azt a Klubrádiónak, vagy véglegesítik a Spirit FM jelenlegi, ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságát és a Klubrádió másodjára sem tudja megszerezni a frekvenciát, amelyet tavaly februárig használt.
Szeretne megjelenni ebben a találati listában? TÖLTSE fel online, és küldje be programját! A nevezéshez, előzetes regisztrációhoz, bejelentkezéshez, asztalfoglaláshoz, szállásfoglaláshoz, ajánlatkéréshez, jegyvásárláshoz, közvetlen információkéréshez, kapcsolatfelvételhez szükséges elérhetőségeket régebbi és új megjelenéseihez is megrendelheti. Bővebb információért keresse szerkesztőség ünket! Programot töltök fel Briggs alkatrészek Bowden alkatrészek A Vasút a gyermekekért Alapítvány, Vállalat in Debrecen | Online-store A Vasút a gyermekekért Alapítvány, Vállalat Debrecen (Magyarország) Könyvek a fotózásról - PROHARDVER! Hozzászólások Pitbike alkatrészek Slavia 631 alkatrészek c Osztrák hitel 2019 date Slavia 631 lux 77 alkatrészek Arany Oroszlán Vendégház - hajdúszoboszlói szállás | szállás Hajdúszoboszló Slavia 631 alkatrészek in spanish Slavia 631 alkatrészek de I7 alaplap ár mac Műkörmös uv lámpa ár Processzor hőmérséklet Dragon ball z 33. rész magyar szinkronnal
A magasság tartó aktiválásakor a bal oldali (gázkar)... 43 590 Ft-tól 18 ajánlat Profi drón a Syma-tól, dupla kamerávalBár a Syma inkább a kezdő drónokról híres, egyre több a profi tudással felvértezett gép a kínálatban. A Syma W1 Pro Explorer is ezt a tábort erősíti,... 62 990 Ft-tól 3 ajánlat Gyártó: SYMA Modell: Z1 Leírás: A SYMA Z1 drónt kis súlyának és méretének köszönhetően bárhova magaddal viheted. Számos kényelmi funkciójának és 720p kamerájának köszönhetően... 19 990 Ft-tól 7 ajánlat Gyártó: SYMA Modell: X22W Leírás: Kis méretű (átmérő: 14, 2 cm), kezdő szintű drón, telefonon látható előképes vezérléssel. Slavia 631 alkatrészek c Samsung galaxy s8 edge ár Meddig jár családi pótlék 2017 Slavia 631 alkatrészek de Akvárium győr nyitvatartás budapest Slavia 631 alkatrészek south Samsung dex eladó download Slavia 631 alkatrész árak Egyfázisú villanymotor bekötése kondenzátorral Slavia 631 alkatrészek water Dr. Kelen lóápolási termékek | Decathlon H-CS: 10:00-21:00 P-SZO: 10:00-22:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest Campona 1222 Budapest XXII., Nagytétényi út 37-43.
Külső átmérő: 10 mm Belső átmérő: 6, 5 mm... Raktáron 250 Ft 12 900 Ft Kandar B4 első irányzék GB-ALK-00134 Első irányzék a Kandar B4-es légpuskákhoz. Az irányzékot fénygyűjtő szállal látták el,... 1 200 Ft 6 990 Ft Egyéb slavia 631 alkatrész 42 000 Ft 25 000 Ft 9 889 Ft 8 800 Ft Sony z3 alkatrész pakk Mobiltelefon, vezetékes készülék/Mobiltelefon alkatrészek/Alkatrész csomagok 15 000 Ft 8 459 Ft
H-CS: 10:00-20:00 P: 10:00-21:00 SZO: 9:00-21:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest Corvin Plaza 1082 Budapest VIII., Futó u. 37-45. H-SZO: 9:00-21:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest Köki Terminál 1191 Budapest XIX., Vak Bottyán utca 75 H-SZO: 09:00-20:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest Mom Park 1123 Budapest XII., Alkotás u. 53. H-SZE: 10:00-20:00 CS-SZO: 10:00-21:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest Pólus Center 1152 Budapest XV., Szentmihályi út 131. H-CS: 10:00-20:00 P-SZO: 10:00-21:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Budapest WestEnd City 1065 Budapest VI., Váci út 1-3. Westend H-SZO: 9:00-20:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Eger 3300 Eger, Katona tér 1-3. H-P: 09:00-18:00 SZO: 09:00-13:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Kecskemét Malom Park 6000 Kecskemét, Korona u. 2. H-CS: 09:00-20:00 P-SZO: 08:00-20:00 Megnézem Telenor Ügyfélszolgálat Miskolc Plaza 3525 Miskolc, Szentpáli utca 2-6. Legszebb karácsonyi versek 18 Schmuck andor felesége v Mohács időjárása 1 hónapos előrejelzés
2017. május. 17. 09:28 Valami baj van a Facebookon az oldalakkal Nem működnek rendeltetésszerűen a Facebookon a rajongói/szervezeti oldalak.